Csángó népemről

Feljegyzések a brassómegyei csángó magyar evangélikusok szomorú napjaiból

"... Mert ez a nép bámulatosan szivós. Szorgalmas és igénytelen a legnagyobb mértékben. Balsorsban növekedett fel, de megedződött, és keménnyé lett. Nincs semmije, csak egy maroknyi földje. De ezen a maroknyi földön nemcsak megél, hanem bőségben él, s más vidéknek is juttat táplálékot. Igen. Ez a nép abból a fajtából való, amelyik a jég hátán is megél. Későn feküdni, korán felkelni, télen és nyáron mindig dolgozni, ami van, azzal szerényen beérni: életrevalóságának ez a nagy titka. A menekülés földre sújtotta, de ez a föld erőt át neki: feláll, sőt már fel is állott. Magyarország délkeleti részén a szászok és oláhok közé odavetve, nekik kiszolgáltatva, egyedül Istenre és önmagára hagyva - igy él a csángó nép évszázadok óta. Segitséget senkitől nem kér, csak a jó Istentől, akihez buzgó evangélikus hittel ragaszkodik, de aki nehéz bajában feléje nyújtja segitő jobbját, azt soha, soha nem felejti el..."

(Nikodémusz Károly - Képes Luther naptár, 1918)